Könyvek

Tizenhat évesen kezdtem írni, immár harminckét éve. Az első kötetet Bari Károlynak köszönhetem, egy írásom miatt keresett meg, s az általa szerkesztett Íves-könyvek sorozatban jelent meg 1995-ben. Azóta 12 önálló könyvem jelent meg, regények, versek, mesék. Rengeteg újságban, folyóiratban publikáltam. Írásaim magyar nyelven kívül olvashatók még németül, horvátul és portugálul.

Legnagyobb sikereimet a Schvab evangiliommal arattam és az Elveszett című regényemmel, amely az Irodalmi Jelen Nemzetközi Regénypályázatán harmadik helyezést ért el.

Megjelent könyvek listája:

Helyi érdekű útvesztő, 1995. Íves-könyvek, szerk.: Bari Károly (verseskötet)

Egy hónap faun, 1998. Fekete Sas Kiadó, szerk.: Székely Sz. Magda (verseskötetet)

Schvab evangiliom, 2001. Kortárs Kiadó, szerk.: Zalán Tibor (regény)

Schvab legendariom, 2004. Kortárs Kiadó, szerk.: Zalán Tibor (regény)

Savószabású mézgácska, 2004. Tipp Cult (verseskötet)

Elveszett, 2006. Irodalmi Jelen könyvek – Alexandra kiadó

Schvab diariom, 2007. Kortárs Kiadó, szerk.: Zalán Tibor (regény)

Hollandi mártás, 2008. Noran Kiadó (regény)

Várból Várba, 2009. Alexandra Kiadó (mesekönyv)

MekkBrekk, 2009. Noran Könyvkiadó (mesekönyv)

3percesek, 2012. Noran Könyvkiadó (novelláskötet)

Durva a nyár, 2017. Noran Könyvkiadó (regény)

Színházi előadásaim

Schvab evangiliom című regényemből azonos címmel 2002-ben hangjáték készült a Magyar Rádióban.

2004-ben a „Mátyás király szárnyai” című mesedarabomat bemutatta a MárkuZínház. Az előadás 2005-ben, a III. Gyermekszínházi Fesztivál első díját nyerte, valamint 2006-ban a Magyarországi Bábszínházak VIII. Találkozójának Unicum-díját.

Vagon (a Schvab evangiliom és a Schvab legendariom színpadi változata) című darabom a Pécsi Országos Színházi Találkozó Felolvasószínháza tűzte műsorra.

2013-ban a Távol című darabomból hangjáték készült a Magyar Rádióban

2015-ben a Hollandi mártás c. regényemből hangjáték készült a Magyar Rádióban

2016-ban a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatták be a MÜPÁ-ban az Elmúlik c. darabomat Foltin Jolán és Novák Eszter állította színpadra. A főbb szerepekben Molnár Piroska és Tóth Ildikó volt.

2018-ban a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatták be MÜPÁ-ban a Fekete tó c. darabomat Foltin Jolán rendezésében

2019-2020. Távol című darabom felolvasószínházi formában mutatták be Magyarországon több helyen német nyelven (Pécs, Budapest, Tata…), s két német városban is (Stuttgart, München).

2021. augusztus 17-én mutatta be az Oberon társulat a Bündeltanz (Batyutánc) című előadást Ákli Krisztián rendezésében, melynek dramaturgja voltam.

2022. március 10-én mutatta be a Pécsi Harmadik Színház a Közmagyar c. darabomat a saját rendezésemben, a színészek: Frank Ildikó, Dévényi Ildikó, Bánky Gábor, Bacskó Tünde, László Csaba és Tatai Gergő. Az előadás zenéjét Rozs Tamás írta.

Hogy is állunk a novemberi langyos őszben?

 

 

street_art_42_Oako

 

Annyira üresnek tűnt ma a város, mintha nem is itt nőttem volna fel, teljesen más a mostani szellemisége, mint akár öt-tíz évvel ezelőtt. Az alig pislákoló utcalámpák fényében néhány szerelmespáron és hajléktalanon kívül alig láttam élő embert a főutcákon kívül. Furcsa volt úgy sétálni, hogy sehol senki. Reggeltől kezdve vagy úton voltam, vagy újságot írtam. Annyira elfáradtam, hogy egészen belassítottam a csöndbe. Valahogy eszembe jutott, hogy több barátomnak megígértem, hogy folytatom a blogom. Lefekvés előtti feladatteljesítés. Íme.

Mostanában azon töprengek, hogy melyik regénynek álljak neki. Merthogy készen van egy. Majdnem négy éven át írtam a magyar rasszizmusról, holmi tabló, zömmel dinamikus, néhány meditatív résszel. Kiadót keresek neki.

Elkezdtem átdolgozni a trilógiámat. Mármint a SCHVAB-ra gondolok. Egy kötetté. Húzom, javítom, szerkesztem, ha eszembe jut hozzá valami és éppen van időm. Kaptam is néhány új inspirációt, van egy tervem egy nagyobb jelenethez, meg a visszájához is támadt ötletem. De ez igazából aprómunka, részletek kidolgozása, pepecs.

Elkezdtem írni, négy és fél éve egy család-regényt, mármint nem a sajátomról, meg nem magamról, hanem felépíteni egyet a semmiből. Ez is van vagy harminc oldalas, egy kis részt beadtam pár éve egy novellapályázatra, ezer anyag közül lett harmadik. Kis kincsek vannak benne, majdhogynem líra, meg nem is igazán van története, inkább csak a levés könyve lesz. Az együtt és a külön levésé. Ha rám jön, akkor megtudok írni egy-egy bekezdést belőle, de nagyon érzékeny állapotomban kell lennem, ha beszivárog a valami a realitásból, akkor egészen tompa lesz az amúgy tisztán reflektitív szöveg. Meg azzal szoktam játszani, hogy át-átírom más személybe, más narrációval is kipróbálom. Hogyan szólal meg természetesebben, néha átmegy paródiává, Hrabal, vagy Mándy hangján írok pár sort. A manírt végül kihúzom belőle. Egy kis kóstoló:

“Amikor elmész dolgozni, s egyedül maradok a lakásban. Ha kutya lennék, összerágnám a papucsodat, kaparnám az ajtót, nyüszítenék… Ehelyett megpucolok egy narancsot, s egyenként megeszem a gerezdeket. Ahogy ücsörgök, hallgatom lakás zajait. A fűtéscsövekben keringő vizet, egy-egy hirtelen pattogást, a hőtágulást. Bekapok még egy gerezdet, és valami reccsen, pattan, csak úgy magától. A parketta, vagy valami a szekrényben?”

Aztán van még egy ötletem, ahhoz sokat kellene utazni, kutatni. Egy pontból széttartó történetek. Ezt most nem érzem megvalósíthatónak, pedig fontos dologra reagál, arra ami éppen most van.

Mesekönyvet is tudnék írni többet, háromra is van ötletem. Van kinek mesélni, csak úgy fejből, már kigyakoroltam.

Darabot is tudnék írni. Nem tudom, hogy működne-e, de megvan a kulcsjelenete.

Egy év Pest után újra Pécs. Kicsit befelé nézés, köldök iránt. Olyan az nekem. A regényt lassan kipihenem, újra van munkakedvem.

Üdvök

Balogh Robi